Arkadi kolostor
Arkadi kolostor Rethimnotól 22 km-re található. Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az év minden szakaszában láttuk már. Mindközül a legemlékezetesebb az volt, amikor 2019 márciusában a görög Afrika Twin klub évente kétszer megrendezésre kerülő, tavaszi és őszi, több napos túrájuk keretében a szigetre érkeztünk és többek között a kolostort is megcsodálhattuk velük.
Az azóta eltelt öt évben sokszor motoroztunk arrafelé és ilyenkor megnézzük mindig. Előfordult, hogy ismerősök jöttek Rethimnoba, ilyenkor sokszor előkerül a kérdés, hogy Ti mit néznétek meg?
Akik kíváncsiak a véleményünkre, bátran mondhatom, hogy sokan vagytok, azoknak mindig ajánljuk. Innen Rethimnoból minimum két úton lehet megközelíteni! Az egyik jobb, mint a másik. Ha a VOAK-on indulunk el Heraklion irányába, a táblákat figyelve könnyedén rátalálhatunk a kolostorra. Ám még mielőtt elérnénk, vannak látnivalók, amit szintén érdemes útba ejteni. Mindjárt itt van az első látnivaló, Margarites a keramikus falu. Ha itt tettünk egy kis sétát és megnéztük a szebbnél szebb égetett kerámiák sokaságát, a közelben található Eleftherna, ahol kültéri és beltéri múzeum is van. A kültéren fennmaradt romokat ingyen is megnézhetjük, már akinek van kedve kis ösvényeken buja növényzettel tarkított sétára. A múzeumban gondosan válogatot leleteket láthatunk, ahol még időszaki kiállítások is helyet kapnak.
Ezek után jöhet Arkadi kolostor. Közvetlenül előtte nagy parkoló van, ami árnyékban nem bővelkedik, de cserébe rengeteg cica él itt, akik egy kis simogatásért mindenkihez rendületlenül odamennek.
A kolostor története:
Moni Arkadiou egy ortodox kolostor, mely egy fennsíkon található, ami Rethimnotól 22 km. A kolostor a krétai hazaszeretet jelképét testesíti meg. Sok írásos emlék nem maradt a kolostorról, valamikor a bizánci időkben épülhetett. Az első feljegyzések a XVI. századból valók, amikor felújították és kibővítették. Sok éven át a kézirat másolás központja, kulturális és irodalmi központként is emlegetik a feljegyzések. A XVI. század közepétől az oszmán birodalom terjeszkedése Krétát is elérte. Az 1800-as években még mindig török fennhatóság alatt állt a sziget, de ekkora a lakosság már megelégelte az elnyomást és itt-ott felkelések jelezték, hogy nem tetszik az elnyomás nekik. 1866 tavaszán több helyi vezetőt és a patriarkát is bebörtönözték, amiért kiállt a helyi lakosság jogaiért. A szultánnak petíciót küldtek, amire a szultán fenyegetéssel válaszolt, hogy seregei lerombolják a kolostort és szűkebb környezetét, ami be is következett, de előtte az elkeseredett lakosok a puskaport tároló helyiségben elrejtőztek és egy megadott jelre felrobbantották ezeket a helyiségeket. Ez az önfeláldozás közel 800 ember életébe került. A kolostorban egy emléktáblára ezeket a mondatokat irták, az utókornak:
"E kriptában meggyújtott láng egész Krétát megvilágította, Isten tüze, olyan tűzáldozat volt, ahol a krétaiak a szabadságért haltak meg."
Aki ezek után még nem érzi fáradtnak magát, a Rethimnoba vezető utat megteheti a hegyek között is, ahol a víztározót tudja megcsodálni és inni egy kávét vagy frissen facsart narancslét a partján lévő Gidospito kafenionban. Ezt már csak pár km-re lesz Rethimnotól. Ha valaki úgy gondolja, ez az út fordítva is bejárható.